Templombúcsú - Szent Mihály ünnep

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Ma, templomunk búcsúnapján, Szent Mihály arkangyal ünnepén, ünnepi elmélkedésünkben tekintsünk bele az angyalok életébe. Tegnap arról elmélkedtünk, hogy mit tudnak ők a világról és rólunk, ma nézzük meg, mi mit tudhatunk róluk, miért is fontosak ők a mi életünkben?

Az angyaloknak nincsenek szüleik és ebből adódóan rokonaik sincsennek. Nincs születésük és haláluk, nincsenek emberi értelemben vett viszontagságaik és háborúságaik. Mégis van történetük. Sőt minden angyalnak három története is van: az egyik egyéni sorsáról szól; egy másik üdvtörténeti szerepét beszéli el, és egy harmadik az őket tisztelő emberek lelkébe és szívébe rajzolódik ki.



Minden angyalnak megvan mind a három története; de a másodikat és harmadikat kevésbé ismerjük. Legtöbbet tudunk éppen Szent Mihályról, és ha ő így közelebb kerül hozzánk, rajta keresztül meg tudjuk sejteni és szeretni azoknak is az életét, kiket hálás és szerető áhítatunk csak a Mindenszentek litániájában fog egybe, amikor így imádkozik: Mindnyájan szent angyalok és főangyalok, könyörögjetek érettünk!

Minden angyal története ott kezdődik a teremtéssel, amikor Isten megvetette a föld alapjait és letette a sarkköveit, miközben együttesen dicsérték őt a hajnali csillagok, és ujjongtak Isten fiai mindnyájan” (Jób 38,4-7). Az angyalok Isten legjelesebb teremtményei voltak. A legkiválóbb művésznek is komoly kihívást jelent, amikor alkotásában meg kellene jelenítenie erről a fölséges szépségről, erőről, értelemről, tisztaságról, szentségről, izzó Isten-szeretetről és égő buzgóságról valamit. S Mihály az elsők között volt! Sőt ő az „égi seregek fejedelme”. Ő az, aki Isten iránti hűségében meg is mutatta, hogy igazán fejedelem, angyalok fejedelme.

Az angyalok egyéni sorsa öt fordulón keresztül teljesedik ki. Az első a teremtésük, a második a kegyelembe való öltözésük, a harmadik a próba, a negyedik a helytállás a jóknál, a bukás a lázadóknál, az ötödik a jók örök boldogsága, a bukottak örök kárhozata. A próba Isten örök gondviselő bölcsességének titka. Az aranyat tűzben kell próbára tenni, az eszes teremtményt az engedelmességben és hódolatban. Akkor mutatja meg az értelemmel bíró teremtmény, akár angyal, akár ember, hogy megérdemli Isten barátságát, a kegyelmet és az örök boldogságot, ha nehéz körülmények között hűnek bizonyul. Az angyalok egy része nem állta a próbát. A bukott angyaloknak azonban fejükbe szállt épen az, aminek hálás hódolatra kellett volna indítani őket: kiválóságuk, eszük és erejük. Hatalmába kerítette őket az a kísértés, ami a történelemben oly sokszor a nagytehetségű embereket, sőt egész korokat is annyiszor környékez: az, hogy nem akarnak Istenre szorulni, tőle és az ő kegyétől függeni, hanem úgy gondolják, hogy a maguk erejéből, a maguk esze szerint megalkotják a maguk világát, istenné teszik magukat, sőt a szegényebb, elesettebb kisebb embereknek is ők lesznek az istenei. A paradicsomi kísértő azzal csábította el az embert, amiben ő annak idején elbukott: „olyanok lesztek, mint az istenek”, s még az Úr Krisztust is így biztatta: Az egész világot neked adom, ha leborulva imádsz engem!

Könnyű elgondolni, micsoda lángoló szent haragot és Istenért égő buzgóságot váltott ki ez a káromló vakmerőség a hű angyalokban. Ki meri kisajátítani magának Isten fölségét? Kicsoda olyan, mint az Isten (héber nyelven: mí khá él = Mihály)? harsogott föl a szent harci jelszó, és „nagy harc lőn az égben. Mihály és angyalai harcolnak a sárkánnyal, s a sárkány harcol és az ő angyalai; de nem diadalmaskodnak, sem helyük nem találták többé az égben. És levettetik az a nagy sárkány, az őskígyó, akit ördögnek és sátánnak neveznek, aki elcsábítja az egész világot; és a földre vetették, és angyalai vele együtt letaszítattak” – olvassuk a Jelenések könyvében (12,7-9).

Szent Mihály ezt a szerepet viszi az üdvtörténetben is: mindig Isten igazának elszánt és diadalmas harcosa, és ezáltal a választottak számára Isten kegyelmének útkészítője; a bűnnek és vezérének, a sátánnak legyőzője, az emberiség üdvösségének közvetítője. Valahányszor megjelenik, mindig a bűnt sújtó isteni szent fölségnek és egyben a bűnbocsátó isteni irgalomnak a hírnöke és közvetítője.

Amikor teljesedőben van az ószövetség nagy jövendölése, és a zsidóságnak ki kell szabadulni a babiloni fogságból, ill. Isten népének a bűnből, a világ hatalmai ellene szegülnek Isten irgalmának. Az angyal, aki Dánielnek, a fogság és a szabadulás nagy prófétájának megviszi a nagy hírt, maga fölpanaszolja: „a perzsák országának fejedelme ellenem állott huszonegy napig”. „És íme, teszi hozzá, Mihály, egyike az első fejedelmeknek, aki segítségemre jött” (Dán. 10,13). Mihály a választott népnek, s az ő szellemi örökösének, az Egyháznak védő angyala: „Mihály a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért helyt áll” – olvassuk Dániel prófétánál. (Dán. 13,1).

Fejedelemségének bizonyságát adta már akkor, amikor „Mihály főangyal az ördöggel tusakodva Mózes teste fölött viaskodott (Jud. 9). Akkor ugyanis megakadályozta, hogy a sátán Mózes holttestének helyét fölfödje a zsidóknak és ezzel végzetes bálványimádásra csábítsa őket. Itt is Isten kizárólagos dicsőségének buzgósága vezette. A sátán Istentől el akarta terelni a zsidókat, a nagy Mózest akarta istenükké tenni. Mihály azonban közbelépett: Kicsoda olyan, mint az Isten! Ki mer Isten mellé idegen isteneket állítani?

És ezt a szent harcot folytatja végig a történelmen, mint Isten lovagjainak láthatatlan égi vezére, egészen az utolsó döntő nagy harcig, melyet a jelenések könyve ír le a 12. fejezetben, melyben az első nagy szellemcsatához hasonló módon újra legyőzi a sátánt, - itt már nem, mint a lázadó angyalok vezérét, hanem mint az Isten-ellenes történelmi hatalmak szervezőjét, és letaszítja a történelem színpadáról magát az Antikrisztust. Isten engedi a szellemek próbáját és harcát végigmenni minden időn és minden nemzedéken; de végül is az ő egyszülött Fia Krisztus győz. Ennek a szentháborúnak a vezére és első vitéz lovagja Szent Mihály, a mi egyházmegyénk, és községünk választott pártfogója.


Ebből adódóan teljesen természetes, hogy Isten harcosai, a történelemben, a lovagok, akik felvették a harcot a törökkel, ők is őt választották védőszentjüknek. A várkápolnáknak ő lett az oltárszentje, és a művészet kezdte úgy ábrázolni, mint egy páncélos, pajzsos ifjú harcost, aki lándzsájával ledöfi a sárkányt. Keresztény hadseregek zászlójukra írták kepét, és az augsburgi ütközetben 95-ben a még akkor pogány magyar felé a német zászlókon az ő alakját lengette a szél.

 
Mivel az Egyház őt fővédőszentjének tiszteli, a gonoszság hatalmai ellen folyó állandó harcában is őt tekinti vezérnek és zászlóvivőnek. S mert ő a győzelmes vezér a nagy harcban a sátán ellen, a halál és kárhozat fejedelme ellen, az Egyház ősidők óta őt tekinti az örökkévalóság őrállójának, és a szegény lelkek védőjének, kísérőjének.

Szent Mihály az ő védettjeinek bizalmát és tiszteletét azzal jutalmazza, hogy nemcsak adja láthatatlan segítségét, hanem időnként láthatóan is megjelenik, és lehetővé teszi az iránta való tiszteletnek új megnyilatkozásait, amibe beleszövődhetnek a különböző történelmi korok, nemzedékek és helyek. Három ilyen megjelenése vált híressé: Garganó hegyén 500 körül; Rómában az Angyalvár, - amely innen kapta nevét - fölött megjelent 6. század végén Nagy Szent Gergely pápának a nagy pestis idején, és kardját hüvelyébe dugta; ezzel jelezte, hogy a vésznek vége. Aztán Monte-San-Michele tenger mosta meredek sziklájának barlangjában, ahol mi mogyoródi zarándokok is jártunk Dél-Olaszországban. Mind a mai napig igen látogatott zarándokhely, ahol nagy hittel kérik a különböző bajokban segítséget a zarándokok.

 
Így kíséri végig az Egyházat a századokon az Istenért vívott harcaiban Szent Mihály, aki szeráfnak lángoló buzgóságával és szent tisztaságával állandóan belekiáltja a bálványimádás ezer kísértésétől szétszedett világba a nevét, a szent harcok fölséges csatakiáltását: Ki olyan, mint az Isten?!

Éppen ezért az Egyház pedig szorongatásaiban gyakran idézi Szent Pál szavait: „Nem csak a test és vér ellen kell tusakodnunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, ennek a sötétségnek világkormányzói ellen, a gonoszság szellemei ellen. Ennél fogva, vegyétek föl az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon és megállhassatok” (Ef. 6,12). Ezért imádkozzuk nagy XIII. Leó pápa imáját minden szentmise elején, amely úgy hasít bele ebbe a sátán kísértette világba mint egy hatalmas kard ami lesúlyt a sátánra: „Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket küzdelmeinkben. A sátán gonoszsága és incselkedése ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten (lásd Jud. 9), esedezve kérünk; és te, égi seregek fejedelme, a sátánt és más gonosz szellemeket, kik a lelkek veszedelmére törnek a világon, Isten erejével taszítsd az alvilágba. Ámen”.


Vissza