Gondolatok az új tanév kezdetén

Valahogy mindnyájunkba, fiatalokba, idősebbekbe, gyermekekbe, szülőkbe, nagyszülőkbe egyaránt beleégett, hogy szeptemberrel valami új kezdődik. Bár nem szeptember elseje az újév első napja, mégis ez a nap mindig valami nagy fordulatot hoz. Megkezdődik a kicsik számára az óvoda, a nagyobbaknak az iskola, a serdülőknek a főiskola és egyetem, a pedagógusok és tanítványok sokszor és sok helyen először látják ilyenkor egymást, és megkezdődik egy akár több évig tartó ismerkedési, és mellette tanulási folyamat.Ma nagyon fontosnak érezzük, hogy a tanulóifjúság, de akár még mi magunk is új nyelveket tanuljunk meg, szélesítve ezzel ismereteinket, megismerve a nyelv által egy új kultúrát, egy idegen nemzetet. Nagyon fontos, hogy tanuljunk, és bővítsük ismereteinket! A régi öregek azt mondták: „Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz!” - mára már látjuk igazuk volt és van.

Van azonban a beszélt nyelvek adománya mellett egy olyan nyelv is, amit szintén mindenkinek meg kellene tanulnia, mert ez által lenne sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb és élhetőbb az emberi közösség élete. Ennek a nyelvnek a „beszélése” olyan világos és egyértelmű, hogy még szótárat sem kell hozzá használni; olyan egyetemes, amit bárki, bárhol megért és alkalmazni is tudja. Ez a nyelv nem más, mint a szeretet nyelve.

Sokszor halljuk és mondjuk a panaszt egymásra, tapasztalunk meg olyan dolgokat, amelyek rosszul esnek, és értetlenül állunk személyek-, helyzetek előtt, és mindez csupán azért, mert hiányzik a szeretet nyelvének ismerete a hétköznapiságunkból.



Most, amikor az új tanév kezdetén vagyunk, Katolikus Egyházunk felkínálja szülők és családok, benne a gyermekek, a serdülők és a felnőttek számára, hogy megtanítja a szeretet nyelvét, amit Jézus Krisztus hozott el közénk. Megtanít bennünket jézusi módon közeledni egymáshoz, megbecsülni és értékelni egymás személyét, emberi méltóságát, elfogadni egymást és közösen keresni az utat, mely minden embert Isten örök országába vezet el. Azt az utat, ahol letörlik a szomorúság könnyeit, ahol felsegítik az elesettet, ahol enni adnak az éhezőnek, ahol megvigasztalják a szomorkodót, ahol bekötözik a testi- és lelki sebeket, ahol otthont nyer a hajléktalan, és gyógyulást a beteg. Ennek az útnak eszközei mindnyájunk számára az érzékszervek, a látásunk, a hallásunk, a szaglásunk, az ízlelésünk és a tapintásunk, azok a lehetőségek, amelyekkel a világot érzékelve Isten szeretetének megélésére lehetünk képesek egymás iránt.

Sok minden nyugtalanít bennünket, sok-sok világi dolog csábít, de a lelkünk üdvösségénél nincs fontosabb, erre tanít bennünket Jézus. „Mert mit használ az embernekha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” – olvassuk a Bibliában. Ha igazán szeretjük egymást, és beszéljük a szeretet csodálatos és csodákra képes nyelvét, akkor nem lehet fontosabb számunkra semmi annál, mint hogy mi magunk és gyermekeink, családunk tagjai, rokonaink, barátaink, de még ellenségeink is Isten boldog országába jussanak. Ezért mindenkit jó szívvel buzdítunk, és bátorítunk, hogy írassa be gyermekét és maga is jöjjön a lehetőségek adotta hittanórákra, közösségi alkalmakra, ahol ígérjük, hogy Isten a nyelvtanár mindenkit megtanít a szeretet nyelvén beszélni.

Felkínáljuk a lehetőséget, hogy aki csak szeretné, rendezze életét, házasságát, járuljon szentgyónáshoz, és a szentáldozásban vegye magához az örök élet kenyerét, Jézus Krisztust, a mi Megváltónkat és Üdvözítőnket. Mindenkit, akinek kérdése van, szeretettel várunk a plébánián, és a templomban, minőségi időt szentelve minden személyre.

Szent II. János Pál pápa 1978-ban a megválasztása után arra buzdított bennünket: „Nyissátok meg a kapukat Krisztus előtt! Ne féljetek!” – ezzel a gondolattal fordulunk most mindnyájatokhoz, megnyitva előttetek a szeretet nyelvtanulásának lehetőségét egy boldogabb és emberségesebb világ felé.

 

Papi áldásomat adva Rátok:

Miklós atya


Vissza